Ted Bundy utolsó interjú

Theodore Robert „Ted” Bundy (1946. november 24 – 1989. január 24.) az Amerikai Egyesült Államok egyik legismertebb sorozatgyilkosa, aki 1974 és 1978 között több tucat egyetemista nőt ölt  meg.  1978-ban második szökése után végleg elkapták és hosszú tárgyalást követően halálra ítélték. Kivégzése előtt Dr. James Dobson készített vele egy interjút. A kivégzést 1989. január 24.-én reggel 7:15-kor hajtották végre.

Dr. James Dobson: Ted délután 2:30 van... holnap reggel 7-kor végrehajtják a kivégzést, ha nem halasztják el újra. Mi jár ilyenkor a fejedben? Milyen gondolatok fogalmazódtak meg benned az elmúlt pár napban? 

Ted Bundy: Nem foglak ugratni téged, hogy uralom a helyzetet, vagy megemésztettem ezt magamban, mert nem így van. Ez egy olyan „egyik pillanatról a másikra dolog”. Néha... teljesen nyugodt vagyok, máskor pedig egyáltalán nem. Ami most jár a fejemben az az, hogy használjam ki a perceket, órákat ami még hátra van, olyan jól, amilyen jól csak lehet, és meglátjuk mi történik. Ez segít ebben a helyzetben élni, a lényeg, hogy minél produktívabban használjuk ki. Szóval most nyugodt vagyok... ez annak köszönhető nagyrészt, hogy itt vagy velem.

Dobson: Csak a felvétel kedvéért... bűnösnek találtak abban, hogy sok nőt és lányt megöltél

Bundy: Igen, igen ez igaz.

Dobson: Ted, hogy történt? Áruld el. Mik az előzményei a viselkedésnek, amit láttunk? Annyi szívfájdalom, annyi jajveszékelés, annyi fájdalom ilyen sok embernek! Hol kezdődött, mik vezettek el idáig?

Ted: Ez a nagy kérdés, bár nem az egyetlen. Az emberek próbálják megérteni... ezt.... Van elég időnk, hogy megmagyarázzuk ezt?... Nem tudom... Azt hiszem, hogy értem mi történt velem. Látom, hogy bizonyos érzések és gondolatok alakultak ki, amiket átvittem a gyakorlatba. Néhány nagyon erőszakos és pusztító érzéseket...

Dobson: Rendben... menjünk vissza a kezdetekhez... először is ha jól értem, te egy egészséges otthonban nőttél fel... 

Ted: Így van...

Dobson: Nem voltál se fizikailag, se szexuálisan, se érzelmileg bántalmazva... 

Ted: Egyáltalán nem.. és ez része az egész tragédiának... mert egy csodálatos otthonban nőttem fel kettő odaadó, szerető szülővel, 5 testvérrel. Mi voltunk a szüleink életének középpontjában. Rendszeresen jártunk templomban.... két keresztény szülő, akik nem ittak, nem dohányoztak, nem szerencsejátékoztak, nem volt fizikai bántalmazás és veszekedés sem otthon. 

Dobson: Egy tökéletes otthon...

Ted: Nem mondom, hogy tökéletes volt, de egy kellemes, keresztény otthon volt. És remélem senki nem választja a könnyebbik utat, hogy a családomat okolja a tetteimért... Próbálom, ahogy csak tudom elmondani, hogy mi történt. Azt hiszem ez egy üzenet, hogy mi túl tudunk jutni ezen. De fiatal fiúként, gondolok itt 12, 13 éves fiúra, a kinti világban találkoztam a pornográfiával. A fiatal fiúk felfedezik a környéküket, és az emberek csak a szemeteket rakták le. De időről-időre ráakadunk keményebb könyvekre, detektív magazinokra...

Dobson: Ezekben sok az erőszak...

Ted: Igen, igen. És ez az amit hangsúlyozni akarok... Ez a legkárosabb fajtája a pornográfiának és most megint személyes tapasztalatokról beszélek. Kemény, igazi személyes tapasztalatokról... szóval a legkárosabb fajtája a pornográfiának, ami bevonja az erőszakot és a szexuális erőszakot. Ennek a két erőnek az egyesülése, amit megint csak nagyon jól tudok, hozza meg ezt a viselkedést....

Dobson: Hm... 

Ted: csak...túl rettenetes leírni....

Dobson: Avass be... mi járt abban az időben a fejedben?

Ted: Rendben, de mielőtt tovább haladunk, fontos nekem, hogy az emberek elhiggyék azt amit mondok, és el kell mondanom, hogy nem okolom a pornográfiát. Nem azt mondom, hogy ez vett rá, hogy megtegyek dolgokat, teljes mértékben felelősséget vállalok az összes dolgomért...Nem ez a kérdés itt. A kérdés... hogy a pornográfiának milyen szerepe volt a viselkedésem kialakulásában.

Dobson: Fokozta a fantáziádat...

Ted: Fokozta... az elején fokozta a gondolkodási folyamatot... Bizonyos időben elkezd fokozódni és teljesen a hatalmába kerít, önálló valósággá lesz.

Dobson: Tényleg meg szeretném érteni.... Messzire mentél a fantázia világodban magazinokkal, filmekkel, amit átépítettél a fizikai világba... 

Ted: filmek, magazinok.... bármi

Dobson: És utána ott volt a késztetés, hogy megtedd a kislépést, majd a nagylépést a fizikai világban

Ted: Fokozatosan történt, nem egy éjszaka alatt. A tapasztalatommal azt mondanám, hogy a pornográfia egyszer függővé tesz. Úgy néz ki ez is egyfajta függőség, egy idő után elkezdesz hatásosabb, élénkebb anyagok után nézni. Mint egy függőségnél állandóan vágyakozol, ami keményebb és keményebb, valami ami...ami...izgalmasabb...addig amíg eléred azt a pontot, ahol a pornográfia már túl messzire megy...ez a kiugrópont, ahol elcsodálkozol....ha valóban megteszed a dolgokat, megadja neked azt, ami a szavak és képek mögött van

Dobson: Meddig maradtál ezen a ponton, mígnem megtámadtál valakit?

Ted:  Nos igen látod... Ez egy nagyon kényes pont.... arról beszélünk, hogy hogyan lehet elérni ezt a pontot vagy ezt a szürke területet, ami körülkeríti ezt a pontot....

Dobson: ... Nem emlékszel? Mennyi idő....

Ted: Azt mondanám....azt mondám néhány évig. Erősen küzdöttem a bűnözői és az erőszakos viselkedés ellen, meg akartam akadályozni... ez nevelte belém a környezetembe, az egyházamba, az iskolámba... dolgok amikre azt mondtam „ne, ez rossz”... mármint úgy értem, hogy nem szabad megtenni. A szakadék szélén vagyok, az önuralmam állandóan tesztelve lett, de végül megtámadta a fantáziavilágom, amit feltüzelt a pornográfia....

Dobson: Emlékszel arra, hogy mi taszított a szakadékba?

Ted: Nos...

Dobson: Emlékszel arra a döntésre, hogy tedd meg?

Ted:  Megint... amikor azt mondod „taszított”, nem szeretném... tudom, hogy mit mondasz, és nem akarom hogy....

Dobson: Igen...értem...

Ted: Gyámolatlan áldozat voltam... A média erőszakos oldaláról és a pornográfia erőszakos befolyásáról beszélünk... aminek egy nélkülözhetetlen kapcsolata van a viselkedéssel, ami beindítja azt a folyamatot, ami a támadásokhoz, gyilkosságokhoz vezet... Nagyon nehéz leírni... az érzést...olyan volt, mintha elkapna, és tudtam, hogy többé nem tudom irányítani...a korlátok... amiket még gyerekként tanultam, belém neveltek...nem voltak elegendők ahhoz, hogy visszatartsanak...hogy bántsak valakit...

Dobson: Hívhatjuk őrjöngésnek? Szexuális őrjöngésnek:? 

Ted: Nos... igen... ez is egy módja, hogy leírjuk... egy kényszer... a romboló energiának a felgyülemlése... Még egy tény, amit nem említettem, az alkoholfogyasztás. Az alkohol csökkentette a gátlásaimat a pornográfiának való kiszolgáltatottságommal kapcsolatban, és ez a későbbiekben fokozta a dolgokat...

Dobson: Kezdetben majdnem mindig alkohol befolyása alatt álltál mikor elkövetted a dolgokat?

Ted: Igen, igen

Dobson: Ez mindig így volt?

Ted: Én azt mondanám, hogy nagyrészt így volt... majdnem mindig...

Dobson: Ha jól értem, akkor egy csata folyik benned... Ott vannak azok a dolgok, amiket tanítottak neked, a jó és a rossz dolgok amiket gyerekként tanultál, és ott van... az a zabolátlan szenvedély, amivel a pornógráfia felruházott... és ezek a dolgok háborúban állnak egymással benned...

Ted: Igen...

Dobson: Nos vannak függőségek amik sokakra hatnak... de ott van a társadalom egy százaléka akikre a kemény pornográfia hat, erőszakos módon, és te nyilvánvalóan egy vagy közülük

Ted: Ez a jelentős, és nem tudom miért voltam sebezhető ezzel szemben... és nagy hatással volt rám... ez volt a központi eleme az erőszakos viselkedésem kialakulásában...

Dobson: Ted...mikor elkövetted az első gyilkosságodat, milyen érzések keringtek benned? Mi történt utána a napokban veled?

Ted: Kérlek értsd meg, hogy még ennyi év után is nehéz erről beszélni... átélni újra... nagyon nehéz, de azt akarom hogy az emberek megértsék, hogy mi történt... olyan volt, mint felébredni egy transzból, vagy egy szörnyű álomból...ahhoz tudnám hasonlítani, és nem akarom túldramatizálni, mintha megszállna téged egy idegen, valami rossz, majd felébredsz reggel, visszaemlékszel a történtekre és rájössz hogy felelős vagy Istennek és a törvényeknek... reggel felébredni, majd tiszta fejjel visszagondolni, mit tettem... erkölcsi és etikai érzelmekkel abban a pillanatban... borzasztó volt...

Dobson: Nem is tudtad, hogy képes vagy megtenni?

Ted: Nem tudom leírni a kényszert, hogy megtegyem... és azután hogy ez a kényszer ki lett elégítve, újra önmagam lettem, lecsökkent az energiaszintem... és azt szeretném, hogy az emberek megértsék... alapjában véve normális ember voltam... nem jártam bárokba, nem voltam munkakerülő. Nem voltam perverz olyan értelemben, hogy tudod... ránéznek valakire és azt mondják: „ennek az embernek valami baja van”. Normális ember voltam. Jó barátaim voltak, normális életem... kivéve a romboló, ártalmas részemet, amit nagyon nagy titokban tartottam. Nem született szörnyetegek azok az emberek, akikre ekkora hatással volt a média erőszakos része, különösképpen az erőszakos pornográfia. Mi a fiaitok, a férjetek vagyunk, akik átlagos családban nőttek fel. A pornográfia bármelyik gyereket elérheti és kiragadhatja otthonról, úgy mint engem 20-30 évvel ezelőtt. Akármilyen igyekvők voltak a szüleim, és tényleg azok voltak, és akármilyen keresztény otthon voltunk, az e fajta hatások ellen nincs védelem...

Dobson: Ted... ezeken a falakon kívül több száz riporter van, akik beszélni akarnak veled...

Ted: Igen...

Dobson: És te kérted, hogy jöjjek ide Californiából, mert el akartál mondani valamit nekem. Itt vagyok, és te tényleg azt érzed, hogy a kemény pornográfia és a lágyabb pornó az ahhoz vezető ajtó, hogy az emberek nőket öljenek, ahogyan te tetted...

Ted: Nézd. Nem vagyok társadalomkutató, és nem teszek úgy, mintha elhinném amit John Q. Citizen állít erről, de már jó ideje élek börtönben, és sok emberrel találkoztam akiket erőszakos cselekedetek elkövetésére motiváltak, úgy mint engem. Kivétel nélkül mindegyiküket mélyen ösztönözte és függővé tette a pornográfia. Efelől nincsenek kétségeim. Az FBI tanulmánya a sorozatgyilkosokról is megmutatja, hogy a sorozatgyilkosok a legjobban a pornó iránt érdeklődnek.

Dobson: Ez igaz.

Ted: És tényleg így van.

Dobson: Ted, milyen lett volna az életed ezen befolyások nélkül? Csak gondolj bele

Ted: Tudom, hogy sokkal jobb lett volna, nem csak nekem, hanem másoknak is, családoknak, áldozatoknak... nem kérdés, hogy jobb lett volna... biztos vagyok abban, hogy ez az erőszak nem lett volna a részem

Dobson: Ebben biztos vagyok. Az egyik legfontosabb kérdés, hogy szoktál-e gondolni az áldozatokra, illetve a családjukra...

Ted: Nos...

Dobson: Akiken oly mély sebeket ejtettél? Tudod, évekkel később se tudnak visszatérni a normális életbe...

Ted: Tudom, hogy az emberek önítélkezéssel fognak vádolni...de szeretném, hogy tudják, hogy hogy érzek...Isten segítségével képes voltam eljutni arra a pontra, tudom túl későn, de jobb későn, mint soha, hogy átérzem azok a fájdalmat és szenvedést, amiért felelős vagyok. Igen, teljesen! Az elmúlt pár napban beszéltem pár nyomozóval megoldatlan ügyekről – gyilkosságokról, amiket elkövettem...még ennyi évvel később is nehéz ezekről beszélni, feleleveníteni azokat a rettenetes érzéseket, gondolatokat, amiket nagy szorgalommal leküzdöttem, azt hiszem sikeresen Isten szeretetével...felszakadtak a régi sebek, újra átérzem a fájdalmat, az iszonyt...remélem akiknek annyi fájdalmat okoztam, még ha nem is hisznek a szomorúságomban, el fogják hinni, amit most mondok: sok elszabadult ember van a városaikban, közösségeikben, mint én, akiknek a média feltölti a veszélyes hajlamait erőszakkal, nap nap után különböző formákban, főleg szexuális erőszakkal. És ami engem megrémiszt, hogy látom, mi megy a TV-ben. Sok erőszakos dolog, ami eljut az otthonokba...olyan dolgokat mutatnak meg a TV-ben manapság, amiket 30 évvel ezelőtt még a felnőtt filmekben sem mutattak volna...

Dobson: A „mészárlós” filmekről beszélsz?

Ted: Most személyes tapasztalatokról beszélek... ez a leg élénkebb erőszak a képernyőn... és ezek ott vannak az otthonokban, ahol ott vannak az elhanyagolt gyerekek, akik akár Ted Bundyvá válhatnak... lehetnek ilyesfajta hajlamaik e viselkedésre

Dobson: Segíts egy picit megérteni... mi járt olyankor a fejedben?

Ted: Nos...amit megpróbáltam leírni.... hogy minden alkalommal, amikor valakinek kárt okoztam...vagy megöltem valakit...hatalmas bűntudat, lelkiismeret-furdalás tört rám... de tudtam, hogy ez a a fajta lendület még erősebben vissza fog térni... 

Dobson: Az egyik legutolsó gyilkosságod, amit elkövettél, a 12 éves Kimberly Leach volt...azt hiszem ez az eset nagyobb felháborodást keltett, mivel ez csak egy ártatlan kislány volt, akit a játszótérről vittek el... mit éreztél ezután? Normális érzéseid voltak utána? Hol voltál Ted?

Ted: Nem igazán tudok most erről beszélni... Ez....

Dobson: Túl fájdalmas...

Ted: Szeretném, ha tudnák milyen érzés volt ez, de most nem tudok róla beszélni...

Dobson: Rendben....

Ted: Próbálkozom...nem tudok elkezdeni megérteni azoknak az embereknek a szüleiknek a fájdalmát, akiket bántottam. Nem tudok visszaadni őket.... és nem is várom el, hogy megbocsássanak nekem... ez a megbocsátás Istené...ha rátalálnak, rátalálnak, ha nem akkor talán egy nap...

Dobson: Megérdemled a rád kiszabott büntetést?

Ted: Ez egy nagyon jó kérdés... Őszintén fogok rá válaszolni...nem akarok meghalni...nem viccelek... persze megérdemlem a legszélsőségesebb büntetést a társadalom keretein belül... És azt hiszem, hogy a társadalom megérdemli, hogy megvédjék őket az olyasfajtáktól, mint amilyen én vagyok...ez biztos...amit remélek ettől a beszélgetéstől, hogy rájönnek, hogy a társadalom megérdemli, hogy megvédjék önmagától...ahogy beszéltük...sok erőt nem szabályoznak az országban, főleg az erőszakos pornográfiát...másrészről pedig, sokan elítélik Ted Bundy viselkedését, holott ők is elsétálnak egy teli doboz magazin mellett, amik elindítják a fiatalokat, hogy Ted Bundyvá váljanak. Ez az irónia...nem a büntetésről akarok beszélni, amit az emberek akarnak kiszabni rám...mert nincs olyan módja a megölésemnek, ami visszahozná a gyönyörű gyerekeket a szüleinek, enyhítené a fájdalmaikat... de nagyon sok gyerek játszik az utcákon, akik holnap meghalnak, meg azután, meg azután... mert  más fiatalok elolvassák és látják azokat a dolgokat, amiket elérhetnek manapság a médiában...

Dobson: Félelmetes cinikus megjegyzéseket tesznek odakint rólad... jó okkal...nem vagyok benne biztos, hogy mondhatnál bármit is, amit elhinnének neked az emberek...

Ted: Így van....

Dobson: Mégis azt mondtad nekem, hogy elfogadtad Jézus megbocsátását, követője, hívője vagy...ez ad neked erőd abban, hogy közeledsz az utolsó órákhoz?

Ted: Igen... nem azt mondom, hogy a halál árnyékában lenni egy megszokott dolog, hogy erős vagyok, hogy semmi se zavar... ez nem vicc... ez egy egyedülálló dolog, és emlékeztetem magam, hogy ezen egyszer keresztül megyünk így vagy úgy... 

Dobson: Minden emberre rátalál...

Ted: Megszámlálhatatlan milliók, akik ezen a földön éltek keresztül mentek rajta előttünk... szóval ez csak egy tapasztalat, amin mindannyian osztozunk...